Állandó kiállításunk Szentesen

Dél-alföldi postatörténeti kiállítás

Helyszín: Szentes 1. sz. Posta. 6601 Szentes, Kossuth u. 3. A kiállítás megtekinthető a 63/314-366 telefonszámon történő előzetes bejelentkezéssel a posta nyitva tartása alatt: H-P. 8-16-ig, szombaton csak csoportoknak, 8-12-ig.

A posta örök – és örökké változik. A ma postája holnapra emlék lesz. A tegnap postája már ma is az, a tegnapelőtt postájára pedig sokan már nem is emlékeznek.”
(idézet a kiállítás emlékkönyvéből)

A kiállítást néhány postás dolgozó alapozta meg több évtizedes gyűjtőmunkával. A 2003-ban létrehozott közös gyűjtemény gyarapításához sok aktív és nyugdíjas postás ajánlotta fel személyes dokumentumait, tárgyait, emlékeit, így a kiállítás ma már több teremből áll.

A kiállítást bemutató rádió- és TV-riportok

Verók István kiállításvezető ismertetője (2008)

 

A Szentes TV videoriporja (2015)

Teremről teremre haladva

Állandó kiállításunk ma már hat kisebb-nagyobb teremben és az azokat összekötő folyosón látható. Az alábbiakban sorra haladva nyújtunk némi ízelítőt az állandó kiállítás látnivalóiból.

Termeket összekötő folyosók

Kezdjük a bejárattal és a kiállítási termeket összekötő folyosón látható érdekességekkel! Előbb néhány fotót tekinthet meg, ha az alábbi kis képek valamelyikére kattint, majd kattintgatva végignézi képgalériát.

Ha többet szeretne tudni, kattintson a részletes ismertető linkjére, és olvassa el a kiállítótermeket összekötő folyosókról szóló tárlatvezető lapunkat!

Részletes ismertető:

Folyosók és előtér


1. terem (Emlékszoba)

Az első terem egyik látványossága egy múlt századbeli kisposta belső berendezése és felszerelése a korabeli postáskisasszonnyal és kerékpáros kézbesítővel. A falakon a dél-alföldi régió területén egykoron szolgálatot teljesítő postamesterek és postakiadók fényképei 1896-ból és az 1900-as évek első feléből. A távközlés múltja iránt érdeklődők láthatnak itt egy múlt században készült kézi távbeszélőközpontot, ami ma is működőképes, a kiállítás termeit összekötő régi telefonokkal ki is próbálható. A gyűjteményben 1867-től, a Magyar Posta önálló nemzeti közintézménnyé válásától hiánytalanul megtalálhatók a „M. kir. Postai és Távírdai Rendeletek Tára” című hivatalos kiadvány bekötött példányai. A terem egyik sarka a Szegedi Postaigazgatóságnak állít emléket. Az igazgatóság 1920-tól megszűnéséig, 2003 végéig irányította a dél-alföldi régió postáinak munkáját.

Részletes ismertető:

1-es terem (Emlékszoba)


2. terem: Magyar Királyi Posta

A második teremben egy hatalmas tablón képek láthatók a Magyar Királyi Posta létrejöttéről és működéséről 1867-től 1945-ig. Az egyik vitrinsor az 1848-49-es Kossuth-bankótól a jelen korig vezeti végig a látogatót a magyar bankjegykiadás történetén. A sarokban egy régi telefonfülke látható a hozzá tartozó telefonnal (ami össze van kötve az első szobában lévő telefonközponttal). A másik sarokban az egykori vasúti mozgópostások használati tárgyait csodálhatjuk meg. A terem harmadik sarkában Szentes város postatörténetével kapcsolatos dokumentumok és a jelenlegi posta makettje található. A falakon régi postás zászlókat vehet szemügyre a látogató.

Részletes ismertető:

2-es terem (Magyar Királyi Posta)


3. terem: Szocialista posta

A harmadik teremben a Magyar Posta 1945-1990 közötti időszakából származó emlékek tekinthetők meg: korabeli táviratlapok, két működőképes telex-gép (egymással összekapcsolva), mechanikus bélyegautomata, szocialista brigádnaplók, zászlók, oklevelek. A kiállítás egy része emléket állít a postai szakoktatásnak: egykori postai szakiskolások egyensapkái, iskolai emléklapok, évkönyvek, tankönyvek, bizonyítványok láthatók a vitrinekben. Kiállítási bábukon a félmúlt és a közelmúlt, valamint a jelen kor postás egyenruhái köszönnek vissza.

Részletes ismertető:

3-as terem (szocialista posta)


4. terem: képeslapok és bélyegek

A negyedik teremben képeslapkiállítás kapott helyet a XX. század elejétől a közelmúltig. Középen egy régi postai írópulton budapesti és szentesi képeslapok láthatók. A kiállításnak ez a része bélyegek, elsőnapi borítékok és alkalmi levelezőlapok bemutatásával egészült ki, és ugyanitt csodálhatják meg a látogatók Kass János grafikusművész bélyegterveinek és bélyegeinek egy részét.

Részletes ismertető:

4-es terem (képeslap, bélyeg, Kass János)


5. terem: Távközlés, műsorszórás

1990-ig a távközlés és a műsorszórás is a posta feladata volt). Az ötödik teremben távközlési-, híradástechnikai eszközöket láthatunk. Megcsodálhatjuk a XX. század közepének és második felének telefonkészülékeit, jellegzetes néprádióit, telepes és katódcsöves vevőkészülékeit, az első magyar gyártmányú televíziókat. Működőképes állapotban vannak a kiállított lyukszalagos telexgépek. Ugyanebben a teremben alakítottak ki a kiállítás rendezői egy emléksarkot Katona Imre amatőr festőművész tiszteletére, aki civilben postaműszerész volt Szentesen.

Részletes ismertető:

5-ös terem (távközlés-műsorszórás)


6. terem: Postás sport- és egyéb relikviák

A hatodik teremben postás sporttörténeti emlékek, egyéni adományozóktól származó különféle gyűjtemények kiemelkedő darabjai és a vajdasági, szabadkai postásoktól kapott emléktárgyak láthatók.

Részletes ismertető:

6-os terem (postás sport és egyéb relikviák)


7. Minikiállítás: Mobiltelefon-„történelem”

A termeket összekötő folyosó végén Labát László mobiltelefon-történeti gyűjteménye látható. A kiállítás bemutatja a viharos gyorsasággal fejlődő mobiltelefon-gyártás főbb típusait márkák és évjárat szerint csoportosítva. Postatörténeti kiállításunkhoz mindez úgy kapcsolódik, hogy volt idő a közelmúltban, amikor a posta mobiltelefonok értékesítésével is foglalkozott, napjainkban pedig valamennyi mobilszolgáltató feltöltőkártyájának föltöltésére nyújt lehetőség a postahelyeken.

Részletes ismertető:

7-es kiállításrész (mobiltelefonok)


Egyik látogatónk, Horváthné Vastag Anna a kiállításról készült fotóit az alábbi formában osztotta meg a Youtobe-on

Köszönjük!

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=N04d_B-X9nA

 

Hogyan lehet megtekinteni a kiállítást?

A kiállítás előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg
a posta nyitva tartása alatt 
H-P. 8-16-ig,
valamint szombaton kizárólag csoportoknak,
előre egyeztetett időpontban, 8-12-ig.

Bejelentkezést a 63/314-366 telefonszámra kérjük!